Szepes Mária: A tibeti orgona

Ezoterikus irodalom terén nagyon válogatós vagyok, mert nem akarok akár egy huncut fillért is kiadni, sekélyes, semmit mondó firkálmányokra. Mivel utóbbiak vannak túlsúlyban, az ezoterikus irodalom vagy maga az ezotéria kifejezés sokak fülében negatívumként, de legalábbis bull shit olvasmányként cseng.

Ebben a kategóriában valóban nagyon kevés a színvonalasan, igényesen alkotó és Szepes Mária pont ilyen, ám A tibeti orgona c. regénynél olvastam már jobbat is (pl. A Vörös Oroszlánt). Nem mondanám feltétlenül rossznak a könyvet, de valahogy másra számítottam. A témaválasztás nagyon jó és rengeteg lehetőséget rejt magában, ám ezekkel a lehetőségekkel mégsem élt.

Alapvetően a Föld, pontosabban az emberiség pusztulását vetíti előre a könyv a nem túl távoli jövőbe és olyan képeket vázolt fel az írónő, amelyek ma már egyáltalán nem mondhatóak fikciónak. Ezért is keltette fel az érdeklődésem a kötet. Azonban mégsem a disztópiára helyezi a hangsúlyt, úgy látom, hogy a főtéma háttérbe szorul és inkább az emberek közötti kapcsolat válik elsődleges fontosságúvá.

Rengeteg olyan jelenet van a regényben, amelyek során a szereplők képesek telepátiával kommunikálni egymással. Elkalandozik kicsit az ultrahang félig-meddig talán tudományos (vagy inkább áltudományos) jelentősége felé, afelé, hogy mi mindenre lehetne használni. A cselekmény sajnos egy kicsit lapos, nem nagyon történik benne semmi, ami még önmagában nem lenne gond, de ami mégis történik benne az némiképp elhadart. A legtöbb időt a szereplők „agyában” töltjük, megismerjük a személyes traumáikat, érzéseiket, gondolataikat. Ami pozitívum, mert abszolút árnyalt karaktereket kapunk, de ennek ellenére többségüknek alig van tényleges szerepe.

Egyébként a történet maga végtelenül egyszerű, egy őrült prof a Föld körül keringő űrerődjébe rabolja el a bolygó legnagyobb koponyáit, kényszerítve őket arra, hogy asszisztáljanak neki az emberiség elpusztításában, hogy aztán egy új emberi civilizáció emelkedhessen fel. A történet szerint a tibeti orgona egy ultrahang kibocsátó eszköz, ami teremtésre és pusztításra egyaránt alkalmas, ám az elmezavarodott professzor sem tudja, miként használhatná azt célja beteljesítésére. Ezért rabolja el a tudósokat, hogy együtt jöjjenek rá erre, ám ők ellenállnak és nem vesznek részt az ördögi terv megvalósításában. Tulajdonképpen az űrerődben zajló mentális és valós események töltik ki a regény nagy részét.

Olvashatóságát tekintve, néhol számomra vontatott volt, aztán jöttek gördülékenyebb szakaszok is, de úgy általában azt mondanám, hogy az elején döcögős, aztán végül is beindul és gyorsabban lehet benne haladni. A végén a katarzis pedig nem szólt akkorát, mint amekkorát szólhatott volna. Van feloldozás ugyan, de kissé lapos.

Verdikt
tibeti orgona borító

Kép: moly.hu

Mindent összevetve ez egy közepecske könyvecske lett amúgy egy kiváló írótól. Ennek ellenére biztosan fogok még tőle olvasni, mert annyira már megismerkedtem Szepes Mária stílusával és látásmódjával, hogy tudjam, érdemes az ő köteteit forgatni. Azonban ez nem az a regény, amit elsőként érdemes kézbe ragadni tőle, mert lehet, hogy a többi műve a polcokon marad.

Cselekmény: 6/10
Fogalmazás: 5/10
Befejezés: 5/10

Összesen: 5,3

Könyvadatok:
Első kiadás: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1987
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632117506
Második kiadás: Édesvíz, Budapest, 2016
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 978963529568

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..