Az On The Spot új sorozata – első benyomás

Sokszor gondoljuk úgy, hogy a saját problémáinknál nincsenek nagyobb tragédiák. Mi hordozzuk magunkon a világ legnagyobb terheit. Jól ismerjük az önsajnálat, az áldozat szerep és a mártíromság szánalmas perceit. Szándékosan beszélek többes számban, mert ha rendelkezel némi önkritikával, akkor magad is tudod, hogy estél már ilyen csapdákba. „Jaj szegényke Én és a Soros!” Ez egyfajta beszűkült tudatállapot lehet, bár a pszichológusok sokkal jobban érthetik (de legalábbis sejthetik) mi megy ilyenkor végbe az emberben.

Magam ilyenkor azt érzem, hogy belepörögtem a saját szerepembe. Én vagyok a főszereplő – normális esetben a saját életében minden ember az – és olyan görög tragédiát vagyok képes gondolatban magam köré rittyenteni, hogy Antigoné elbújhat mellettem. Nevetsége, ugye? De addig én ezt nem látom, amíg nem veszek egy mély lélegzetet és eltávolodom magamtól és a szituációtól. Kicsit kívülről, a színházi hasonlatnál maradva a rendező szemszögéből tekintem meg, hogy valójában mi is történik és mit csinálok én. Komplikáltnak hangzik, ám szerintem koránt sem annyira az. Kis gyakorlás és elcsendesedés kell hozzá nem több. Tehát hiszed vagy sem ki tudsz szakadni a szerepedből és ez által képes vagy tisztábban látni. Ha tisztábban látsz, meg tudod oldani az adott problémát, ha az valóban probléma. Vagy ha már végképp és menthetetlenül belegabalyodtál a saját érzelmeid és gondolataid pókhálójába, meghallgathatsz olyan történeteket, amelyek valóban tragikusak.

light

Egy pszichológiai felmérés alapján kiderült, az emberek sokkal elégedettebb a saját életükkel, miután sokkal szerencsétlenebb sorsú embertársaikról hallottak. Itt éhezőkről, bántalmazottakról, nélkülözőkről, traumákat átélt emberekről van szó. Persze vannak akik mindezt elintézik egy vállrándítással és nem érdekli, hogy egy észak-koreai éhező gyereknek sokkal rosszabb, mint neki, aki habár pl. munkanélküli, de van egy támogató párja vagy családja, aki vagy akik segítenek átvészelni a nehéz időszakot. Viszonylag normális egzisztenciával rendelkező emberként valóban nehéz elképzelni, milyen az, amikor az embernek semmije sincs, azonban könnyen belátható a hatalmas különbség az előbbi példa alapján. Igen, van aki milliószor rosszabb helyzetben van, mint én és nekem javarészt megoldható problémákkal kell szembe néznem, míg sokaknak úgy kell leélniük az életüket, hogy talán sose lelik meg a kiutat.

On The Spot

Az On The Spot két (most már három) tagú stábja egy olyan sorozatba fogott bele, amelyben kifejezetten néz körülmények között született és/vagy abban felnőtt személyeket mutatnak be, akik megtalálták a kiutat. Az első rész a napokban mutatták be, én magam a Neten néztem meg éppen a mai napon. Első interjúalanyuk egy idős pszichológus asszony, aki 90 évesen is praktizál és a traumák feldolgozása a szakterülete. Edith Egernek hívják, túlélte Auschwitzot, ahol miután Mengele a gázkamrákba küldte a szüleit még aznap este szórakoztatnia kellett a „doktor urat” azzal, hogy táncolt neki. Természetesen Edith Egernek magának is fel kellett mindazokat a szörnyűségeket dolgoznia, amelyek ott érték őt a haláltáborban. Azonban megtanult úgy együtt élni a traumáival, hogy közben teljes életet él és segít másoknak feldolgozni a saját lelkük fájdalmait.

Az ilyen történetek nagyon mélyen elgondolkoztatnak és arra biztatnak, hogy azok fényében vizsgáljam meg a saját személyes problémáimat. Fel kell tennem magamnak a kérdést: Valóban olyan megoldhatatlanok lennének a problémáim? Itt van Edith Eger, aki a poklok poklát járta meg, mégis most teljesen egészséges mind lelkileg, mind fizikailag… hát hol van az én gondom bajom, az övéihez képest? Hogy méltatlankodhatom ezek után? Tehát arra a következtetésre jutok, hogy a problémáim nagyon is megoldhatóak és ha neki egy sokkal mélyebb gödörből sikerült kimásznia, mint az enyém, akkor egyértelmű, hogy nekem is sikerülni fog.

Ez egy egyszerű gondolat menet, mégis olyan sokszor elfeledkezünk róla. Talán azért, mert a legtöbbünk sajnos nem jut el gondolatban odáig, hogy nem vagyunk egyedül a Földön és ami a világ túlsó felében történik ahhoz is közöm van, tetszik vagy sem. Hogy milyen az élet pl. Afrikában vagy Szíriában, Észak-Koreában stb. az nem a fantázia szüleménye, az a valóság. Tehát merem kimondani, hogy igen, van akiknek rosszabb és furcsa módon ez vigasztal és erőt merítek belőle.

Az On the Spot: Az ellenség gyermekei 1. rész megtekintéséhez kattints ide!

2 Comments

  1. Elgondolkodtató írás.

Szerinted?