Szabadság, felelősség, önismeret

Mindenkinek van valami fogalma a szabadságról. Valószínűleg a legtöbbekben a szabadság kifejezés és az „azt csinálok, amit akarok” gondolata összemosódik. Ez egy éretlen viszonyulás a szabadsághoz, mert nincs benne egy szikrányi felelősség sem. Ellenben a „felelősséget vállalok a tetteimért” gondolat a szabadság szó hallatán, már annál érettebb, mondhatni felnőttesebb.

A probléma az „azt csinálok, amit én akarok” hozzáállással, hogy rendkívül öncélú. És ezt az öncélúságot egészen az önzésig lehet fokozni. Aki mindig, minden körülmények között csakis a saját akaratát akarja érvényesíteni, előbb vagy utóbb átgázol másokon. Olyan, mint a gyerek, aki tör, zúz, rombol maga körül, természetes mindennemű felelősségérzet nélkül. Hiszen, ha vállalna felelősséget, valószínűleg nem döntene romokba semmit.

Ez a gyerekes szabadságvágy munkálkodik sokakban, mert azt képzelik, ha ez teljesül, akkor egy füst alatt megoldódik minden probléma. Természetesen fel nem fogva azt, hogy ezáltal csak újabbak generálódnak. Ezt a felhőtlen szabadságnak titulált téveszmét általában a pénzen keresztül kívánják elérni. Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az anyagelvű világokban mindent anyagi eszközökkel kívánnak megoldani. Tehát ezen téveszme mögött nagyon is szilárd, tapintható logika húzódik. Azonban ez a logika korlátolt, hiszen csak bizonyos látásmód mellett működik. Ez a látásmód a materializmus.

A materialista vagy anyagelvű szabadság nem emel fel. Egyszerűen csak több lehetőséget, mozgásteret ad fizikai síkon. Ez minden. Azonban egy idő után már ez a tág mozgástér sem lesz elég és a boldogtalanság vagy pontosabban a kielégületlenség tovább üldözi az egyént, aki minél több és több lehetőséget és teret akar. Míg végül az „azt csinálok, amit akarok” szabadsága börtönné, saját vágyainak hajszolásának börtönévé változik át.

A „felelősséget vállalok a tetteimért” nem ilyen. A felelősségteljes szabadság eléréséhez nemhogy pénz, de semmi matéria nem szükséges. Csupán a döntés, hogy miként szeretném élni az életemet, függetlenül az anyagi helyzetemtől. Áldozata, elszenvedője akarok lenni a saját életemnek vagy aktív résztvevője, főszereplője. Az utóbbi egy sokkal nehezebb út, mert onnantól kezdve, hogy rá léptem, már nem hazudhatok magamnak. Már nem mondhatom, hogy „én mindig mindent jól csinálok, csak a szemét világ már megint kiszúrt velem”. Az az út már arról szól, hogy meglátom a hibáim, a tévedéseim és ez nagyon kellemetlen.

Pontosan ezen kellemetlenségek miatt lépnek erre az útra oly kevesen. Az emberek döntő többsége a kitaposott, kényelmes ösvényeket szereti, azokat az útvonalakat, hol még véletlenül sem jön szembe önmaguk. Ezeket a „felesleges” kellemetlenségeket minden áron meg akarják úszni. És talán pont itt a lényeg, hogy a szabadság eléréséhez nem szabad félteni magunkat, nem szabad spórolni magunkkal vagy nem szabad elkényeztetni magunkat.

Úgy tűnik, a felelősségteljes szabadság elérése nem valósulhat meg önismeret nélkül. Itt természetesen valódi önismeretre, nem pedig jópofa személyiségtesztek kitöltögetésére gondolok. Ám, hogy mi a valódi önismeret, arról még eléggé ködösek az elképzeléseim. A lényege bizonyára az, hogy merek magammal szemben őszintének lenni. Mindeközben tudom, az emberi eleme a legfifikásabb módon képes átverni saját magát.

lány felemelt kézzel
Kép: Brooke Cagle, unsplash.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..