Kezdőmondat

A bráhmánház árnyékában nőtt, növekedett Sziddhárta, a szép bráhmánfi, az ifjú sólyom, nőtt a csónakok közt a folyóparti napsütésben, az árnyas kecskefűz-erdőben, együtt nőtt barátjával, Govindával, a bráhmánfival. (H. Hesse)

Az előbbi mondat Hermann Hesse Sziddhárta c. regényének legelső mondata. A mára eső WP Promptnak eleget téve, kiválasztottam a kedvenc könyvem kezdőmondatát és azzal kezdtem a bejegyzést. Azonban fogalmam sincs, miként folytathatnám.

Tudom a fent idézet mondat még önmagában nem sugároz semmi különlegeset és a könyvet is elég régen olvastam már. Azonban ha nem is emlékszem pontosan a cselekményre, Hesse sorainak benyomása, hogy milyen érzelmeket, gondolatokat mozdítottak meg bennem az megmaradt. Most inkább ezen személyes benyomásról írnék, semmint magáról a tényleges történetről.

Minden azt mondja, hogy OM. A fák, a hóesés, a levegő, a folyó, még a 13. kerületi trafó vezetékeiben az áram is azt mondja, OM. Minden itt van és minden most történik. A csend maga az OM. Ez az OM nem is tudom… talán az élet hangja. Hallhatod akkor is, amikor a forgalmas városon át próbálsz eljutni valahová. Mindennek összhangzata az OM.

Megérezni a hétköznapok monotóniájában az élet lüktetését. Leülni a folyó partjára és megérteni, de legalábbis megsejteni, hogy minden mozgásban van, minden jön és megy. Forog a Tan kereke. Forognak a nappalok és éjszakák, forognak az évszakok, forog az életünk. Még fel sem fogjuk, hogy megérkeztünk, már megyünk is tovább. Tehát OM.

folyó felett csillagok
Kép: Robson Hatsukami Morgan, unsplash.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..