Velünk született egyediség

Oly sokat hallani arról, hogy légy egyedi. De vajon tudjuk-e, mi is az egyediség, ha eredendően azok vagyunk? Sokszor persze az ellenkezőjét tapasztalni, azonban az „egyformaság“ nem természetes. Mesterségesen jön létre a nevelés és az oktatás következtében. Egyedinek lenni tehát annyi mint, visszatérni valódi önvalónkhoz vagy valami egészen más? Rátalálni …

“Menj a Fényhez”

Sajátos műfajt képvisel az Irodalmi Dub Techno, amelynek már önmagában az elnevezése is valami szokatlanra utal. Sajátossága nem másból ered, mint, hogy irodalmi művek szövegét használják fel a zenéhez. Talán elképzelhetetlennek hangzik, hogy a Dub Techno és a hangoskönyv részletek hogyan férhetnének meg egymás mellett. Az eredmény viszont egy nagyon is évezhető és elgondolkodtató alkotás. Mindezek mellett remek lehetőség a szépirodalmi művek népszerűsítésére.

Ugyanakkor ez a videó már évek óta nagy hatással van rám. Képes újra meg újra inspirálni, emlékeztetni, hogy érdemes haladni az Úton. Ezért is osztom meg szeretettel, hátha mások is erőt merítenek belőle.

Kicsit a jelenlétről és Eckhart Tolle könyvéről

Valamikor eljön az a pillanat, amikor mindent el kell engedni. Persze nem mindenkinél van így, nem mindenki érzi ennek szükségességét. Hogy miért? Egyszerű… mert nem vagyunk egyformák. Mindenki más életet él nem csak a külsőségek terén, de belül is. Ám mielőtt még teljes zagyvaságba fordulna ez a jegyzet, leszögezem az …

YearCompass 2015│2016

Tavaly év végén hallottam először az Évrendező füzetről, más néven a YearCompassról. Ahogy a címe is mutatja ez a kis ingyenesen kinyomtatható füzetke arra való, hogy lezárjuk magunk mögött az óévet és terveket szövögessünk az újévre. Ugyan nem szokásom ilyen nagy távlatokban előre gondolkozni és az újévi fogadalmakat is csak …

Mégis kattog a klaviatúra

Ha megkérdezné valaki, miért hallgatok, nem tudnék rá válaszolni. Nem mintha nem lenne miről írnom, azonban vannak dolgok, amiket inkább nem tennék közzé online. Na persze nem kell semmi eget rengető tragédiára gondolni, ezek inkább a benső vagy külső kis világom harcai. Természetesen mindezen felül, hogy ki mit tekint óriási …