Találkozásom a zennel, Vol. 1.

Egy korábbi blogomban már írtam erről, ráadásul ugyanezzel a címmel publikáltam. Mégis haszontalannak és feleslegesnek találom, hogy most újra közzé tegyem ugyanazt a bejegyzést. Inkább újragondolom az Utat, ami 2013 szeptemberében vette kezdetét.

Hol kezdjem? Talán veled is előfordult már, hogy noha szabad választásod szerint gyakoroltál valamilyen vallási irányzatot (itt, az európai világban valószínűleg valamilyen keresztény irányvonalat). Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy valami mintha megváltozott volna, pedig ugyanarról a papról, lelkipásztorról, közösségről van szó, akihez és ahová éveken keresztül jártál vasárnaponként. Mégis valami valamiért más. Több mint valószínű azért, mert te magad változtál meg. Ez mondanom sem kell, teljesen természetes jelenség, ahogy mi magunk változunk, változnak a lelki és a spirituális igényeink is. És amit már nem tudunk követni, gyakorolni szívből, attól bizony egy idő után búcsút veszünk.

Útkeresés és Krisna

Ez történt velem, nem is olyan régen. Lassan, fokozatosan szaporodtak fel a jelek, hogy a katolicizmus számomra már nem tudja azt nyújtani, amit korábban, valami másra vágytam, viszont akkor még fogalmam sem volt, hogy mire. Gondoltam, talán valamely protestáns stílus (református, evangélikus) égisze alatt kellene menedékre lelnem, de nem győztek meg, valami belőlük is hiányzott. Ezt követte kicsivel később a random keresgélések a YouTube-on, mindenféle ezoterikus és/vagy spirituális témában. Tudom nevetségesen hangzik, de valami inspirációra volt szükségem, hogy valamerre leindulhassak.

Időközben ellátogattam a krisnások csillaghegyi templomába is egy nyár végi búcsú keretében. Ezt inkább csak amolyan laza érdeklődésből tettem, mert mielőtt odaértem, már utána olvasgattam ezen irányzatnak is és már akkor éreztem, hogy nem ők lesznek a befutók. Viszont az indiai kultúra és a filozófia, amit képviselnek az vonzott oda, ám amikor megéreztem, észrevettem hogy van bennük egy adag anyagiasság… Persze értem, hogy ők is pénzből élnek, fenn kell tartaniuk a központot. Egy bizonyos ponton túl azonban számomra nagyon zavaróvá válik az ilyesmi, ha már spiritualizmusról beszélünk.

Azonban kaptam az alkalmon, hogy magától, Krisnától kívánjak valamit, mégpedig nem mást, csak, hogy találjam megy az utam. És mivel ő nem az a féltékeny típus, egy-két hétre a csillaghegyi látogatásom után elmentem abban a zen közösségbe, amelynek a mai napig a tagja vagyok. Gyerekesen hangozhat az ilyesmi egy szélsőségesen racionális világban, de valahogy mégis úgy érzem, hogy annak a vidáman fuvolázó istenségnek köze volt hozzá.

Koreai zen

Az igazat megvallva már egy ideje megtaláltam az említett zen közösséget a YouTube segítségével, de nagyon sokat hezitáltam azon, hogy személyesen is felkeressem-e őket vagy sem. Mondjuk úgy akkor, hogy Krisna billentett át a habozásomon. Adtam egy esélyt a helynek és az a letisztultság, amit ott találtam, önmagában már az megfogott.

Tehát egy koreai stílusú, azon belül is a Csogje rendhez tartozó zen közösségben vagy pontosabban rajtuk keresztül találtam meg azt a valamit, amit mindig is kerestem. Erről azonban részletesebben majd egy másik bejegyzésben mesélek.

2 thoughts on “Találkozásom a zennel, Vol. 1.

  1. várom a következő mesélést…. le vagyok nyűgözve. Komolyan.
    Jelenleg elég sok a szemét az elmémben és nagyon sokat jelent, ha valahol látok életet és fényt. Köszönöm.

    1. Én köszönöm, hogy olvastál és örülök, ha tetszenek a bejegyzéseim. Bár nem mintha az én elmém mentes lenne minden szennytől, sőt nagyon is terhelve van vele, de hát időről időre kell egy nagytakarítás, persze meghagyva az előre vivő dolgokat.

Szerinted?