Miért nem vallás a zen?

“A zen nem vallás.

Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája,

sem eszkatológiája nincs,

és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik.

A zen nem filozófiai iskola, mert nem teória,

sőt a súly éppen az életrendre esik.

A zen nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás,

mert amit tanít az éppen a minél

tágasabb és minél szabadabb.” – Hamvas Béla

 

Felesleges Hamvas Béla szavait agyon magyarázni, mégis úgy gondolom fontos arról beszélni, miért nem vallás a zen. Hallottam már azt is nem egyszer, hogy maga a buddhizmus sem vallás. Ugyan azzá lehet formálni, de teljesen felesleges. Ha a vallást úgy határozzuk meg, mint egy transzcendens létezőbe vagy létezőkbe vetett hitet, nos akkor a buddhizmus nem igazán felel meg ezen definíciónak. Annál is inkább mert Buddha nem isten, hanem ember, egy megvilágosodott tanító.

Előre bocsájtom, hogy csak az általam úgy-ahogy ismert zen buddhizmusról tudok nyilatkozni, a többi irányzatra   elenyésző vagy semmilyen rálátásom sincs. Nagyon nehéz tehát megfogalmazni, miért nem vallás a zen, főként, hogy bizonyos szertartások itt is vannak. Talán ott lehet ezt megragadni, hogy nem a szertartásokon vagy a szútrákon van a hangsúly. Ezek mind eszközök, ahogy a mantrák is azok. Utóbbiak az elme tisztítását szolgálják. Tanítóim sokszor mondják, hogy még a jelentésüket sem kell érteni. A fordítások persze elérhetőek, de bizonyos értelemben feleslegesek, mert így is úgy is kifejtik a hatásukat.

A lényeg, hogy nem kell elemezni, nem kell túlgondolni a zenben semmit. Sőt, ha zent akarsz gyakorolni, szükségtelen bármiben is hinned. A lényeg a jelenlétben van, az itt és mostban. Könnyen belátható, hogy ez nem kíván meg semmiféle vallásos hitrendszert. Ez az irányzat óriási előnye, hiszen ateista és istenhívő egyaránt gyakorolhatja. Csupán azt a kézenfekvő tényt kell felismerni, hogy a jelen pillanat az, ami valójában létezik.

Hinni vagy nem hinni?

Ha szeretnél, hihetsz a reinkarnációban, a félistenekben, istenekben vagy amiben csak akarsz, de ez a zen szemszögéből koránt sem annyira fontos, mint, hogy éber vagy-e a pillanatban vagy sem. Szóval szabadságot és egyben felelősséget ad a kezedbe. Mivel nem erőltet rád istenképet, így nem vagyon van kit okolni a karmád miatt. Ez egy nagyon felnőttes gondolkodás módot eredményez, de legalábbis egy idő után hajlandó leszel meglátni a hibáidat.

Ezzel nem akarom azt mondani, hogy akinek istenképe van, az képtelen lenne a felelősség vállalásra a saját életében. Sajnos azonban ilyen beállítottság mellett ez könnyen előfordul. Egy istenhívő ha jól gyakorolja a saját irányzatát, akkor azt önfejlesztésre fogja használni, amely tagadhatatlanul előnyére válik neki és a környezetének egyaránt. A zen középpontjában, mint írtam, nem egy isten áll, de talán még csak nem is a Buddha. Egyszerűen csak légy jelen.

Szerinted?