Rólam, néhány szóban

„Mi ez?”

Ezt kérdezi magától a zen gyakorló meditáció közben, mélyen a tandzsonba tekintve, arra törekedve, hogy tudata a jelenben maradjon.

„Nem tudom…”

Számomra nagyon nehéz bemutatkozó oldalt íri, hiszen akár a benső, akár a külső világra tekintek, rendkívül összetett és dinamikus, egyfolytában változó az egész. Hogyan is lehetne bárkit bemutatni néhány mondatban? Ebből kifolyólag ez az oldal mindig kicsit más, hiszen időről időre átírom, az imént említett okok miatt.

Szóval belevágok…

1986-ban, a tűz tigris évében születtem, kitudja hányadik inkarnációm projektjét elindítva.

Már gyerekkoromban ceruzát ragadtam, mint a legtöbben, csak akkor még nem írásra használtam, hanem firkálgatásra, rajzolgatásra. Utóbbi tevékenység gyakorlatilag végigkísérte a gyerek- és kamaszkorom, rendszeresen jártam szakkörökre, közös kiállításokon szerepelt egy-két képem stb.

Ez a vizuális vonal az idő múlásával elhalványult, de nagy ritkán előfordul még, hogy grafit ceruzát ragadok vagy lefotózok valamit odakinn.

Maga az írás kamaszkorom idején talált rám béna kínrímes versikék formájában. Később egyre ügyesebb letten és volt alkalmam publikálni kisebb lapokban, mint amilyen a Lidércfény, a Holnap vagy a Kis Lant. Egy alakalommal dalszövegírás terültén is kipróbálhattam magam. Ezek mind meghatározó események voltak számomra, mára azonban a versek teljesen elkoptak és már csak prózában irkálok, bloggerként.

Rengetek nicknevem volt már a neten, de most a rien mellett döntöttem, amit valószínűtlen, hogy megváltoztatok, hiszen a polgári nevemből ered. Ezelőtt egyébként why-att néven publikáltam.

Személyiségem tekintve mondhatjuk, hogy amolyan introvertált különc vagyok. Bár ha mindenki egyéniség, előbbi megállapításomnak nem sok értelme van. A külvilág mégis ezt sugallja felém, rólam magamnak. Talán a fiús természetem miatt vagy mert olykor teljesen egyértelműnek látszó jelenségeket kérdőjelezek meg, hogy betekintsek azok mögé.

Ennyit rólam rendkívül tömören. Mint láthatod ezek csak apró szelet a teljes egészből, a többit majd úgyis elmesélik a bejegyzések.