Kép, levél, ölelés avagy Párizs után

Nem konkrétan az eseményekre reflektálnék, hanem azokra a jelenségekre amiket utána tapasztaltam, elsősorban az interneten keresztül. Bebizonyosodott számomra, hogy igenis vannak jó néhányan, akik a „szemet szemért” helyett tudatosan választják a békét. Az erőszak elutasítását számtalan módon ki lehet fejezni, legyen az egy kép, egy levél vagy akár egy ölelés.

Tarthatsz naivnak, idealistának vagy egyszerűen csak hülyének, de nekem az a meglátásom, hogy itt, a 21. században, – túl megannyi tragédián, világháborúkon – más módszerekkel kell a nemzetközi konfliktusokat kezelni. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a múlt heti terrortámadást vérbefulladó megtorlásokkal, bombázásokkal orvosolni lehet. Az erőszakra erőszakkal való válaszolás egy végelláthatatlan oda-vissza lövöldözésbe fordulhat, amit újra meg újra átfűt az engesztelhetetlen bosszúvágy. Így pillanatokon belül belekergethetjük magunkat egy ördögi körbe.

Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor őrületesen nehéz embernek maradni és sokakat áthat a gyűlölet, a félelem és a reváns utáni vágy, ezek az érzelmek ösztönösen jelentkeznek. A legnehezebb helyzetben mindenképpen az áldozatok hozzátartozói vannak, akik most olyan fájdalmakat élhetnek át, amilyeneket még csak el sem tudok képzelni. Ezek tények, tudomásul veszem őket, viszont mindig ott a választás tudatosság és ösztönösség között, előbbinek már mutatkoznak jelei.

Képek

Bentlakó vagyok a Deviantarton, ami egyfajta gyűjtőhelye a profi és amatőr művészeknek, művészetkedvelőknek szerte a világon. Itt találkoztam először olyan alkotásokkal, amelyek együttérzést fejeznek ki mindennemű gyűlölködés helyett. Mondanom sem kell, hogy a részvét és az összetartás kulcsfontosságú nem csak az aktuális, de minden hasonlóan tragikus szituációban, bárhol is történjék az. Ideje belátnunk, hogy távolságok ide vagy oda, közünk van egymáshoz.

Kép: Stay Strong by Naschi, deviantart.com

Levél

Antoine Leiris nyilvános levelet írt felesége gyilkosának, akit aznap éjjel egy koncerten öltek meg. Az üzenetben világosan leírja, hogy semmi szín alatt nem hajlandó még csak gyűlölni sem a merénylőt, hiszen azzal már el is érné a célját. Ő ezt nem hajlandó megadni neki. Néhány részlet a levélből:

“Nem adom meg neked a gyűlöletem ajándékát.”
“Azt akarod, hogy féljek, hogy bizalmatlanul tekintsek polgártársaimra, hogy feláldozzam a szabadságot a biztonságért.”

“Láttam őt ma reggel, végre, megannyi várakozással töltött éjjel és nappal után. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint mikor péntek este elment, olyan gyönyörű, mikor őrülten szerelmes lettem belé több mint 12 évvel ezelőtt. Persze elpusztít a gyász, megadom neked [a gyilkosnak] ezt az apró győzelmet, de ez csak rövid gyász lesz. Tudom, hogy Ő minden egyes nap velünk lesz és megtaláljuk újra egymást a szabad lelkek paradicsomában, ahova te soha nem juthatsz be.

Ketten vagyunk, a fiam és én, de erősebbek vagyunk a világ összes hadseregénél. Minden esetre, nincs több időm, amit rád pazarolhatnék, vissza kell mennem Melvilhez, aki épp a délutáni szunyókálásból ébred. Ő még csak 17 hónapos, úgy eszi meg a falatokat, mint bármely nap, és utána úgy fogunk játszani, mint minden nap, élete minden egyes napján ez a kisfiú dühíteni fog titeket a boldogságával és a szabadságával. Mert az ő gyűlöletét sem kaphatod meg soha.”

– Forrás: hvg.hu

Ölelés

Tartózkodjunk a sztereotípiáktól! Tulajdonképpen erre hívta fel a figyelmet egy muszlim férfi, aki bekötött szemmel várta az öleléseket egy kartonpapírra írt üzenettel: “Muszlim vagyok, de azt mondják rólam, hogy terrorista. Megbízol bennem?” Úgy érzem ezt is szükségtelen lenne agyon magyaráznom. Az együttérzés mellett kétségtelenül meg kell jelenjen a széleskörű látásmód is.

– Forrás: hvg.hu

Szerinted?