Március 15-ből egyes

Döbbenten olvastam a cikket a hvg.hu oldalán a kislányról, aki erkölcstan órán azért kapott dolgozatára egyes osztályzatot, mert őt nem igazán mozgatja meg március 15-e, mint nemzeti ünnep. A történet ennyi és valószínűleg soknak már koránt sem új, viszont most reflektálnék rá egy kicsit, csak úgy szubjektíven, ahogy szoktam.

A kislány teljesen normális véleménye

A kislány, na de miket beszélek, hiszen neve is van: Lencsi. Szóval Lencsi a következő mondatot írta le dolgozatában, idézem: „Nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg.”

Ezzel az őszinte és ártatlan véleménnyel az égvilágon semmi gond nincs. Hiszen miről beszélünk? Egy gyerek véleményéről, így hát teljesen természetes, hogy a történelmi témák, események és azok köré kialakult nemzeti hagyományok, ünnepek esetleg nem érintik meg. Őt nyilván egyéb dolgok, jelenségek érdeklik, amelyek akár sokkal színesebbek és fantáziadúsabbak.

Sok múlik a gyerek egyéni beállítottságán, de persze a tanárokon is, hogy egy kisdiák mennyire lesz fogékony a közös múlt iránt. Hiszen minden témát elő lehet adni unalmasan, de inspirálóan, izgalmasan is.

Emlékszem, még alsó osztályos koromban kifejezetten szerettem a március 15-ei ünnepet. Az mindig egy esemény volt, nem egyszer előadásokkal készültünk rá. Idealistán láttam az egészet, elképzeltem, ahogy Petőfiék vonulnak a pesti utcákon, hangot adva szabadság utáni vágyuknak az egész nemzet nevében. Mindez olyan nemesnek és szépnek tűnt számomra. Kiállni nem csak egy eszméért, hanem magunkért, a közösségünkért.

Mi sem mutatja jobban, hogy nem vagyunk egyformák már gyerekként sem. Szerintem mégis Lencsi viszonyulása a „normális”, mert én már akkor is kicsit fura gyerek voltam. Úgy látom ez talán kissé vagy nagyon, ezt nem tudhatom biztosan, karma függő, tehát annak függvénye, mit hozunk magunkkal korábbról, amibe személyes mentalitásunk szintén beletartozik.

Saját példánál maradva, gyerekként megérintett a márciusi nemzeti ünnep, ma már, felnőttként kevésbé. Persze eszembe jut mi történt aznap 1848-ban, hiszen a kollektív történetünk része, de ennyi, egy röpke gondolat. Kérem az egyeset!

A tanárnő véleménye és annak káros hatása

Magam sem tanultam semmi hasznosat az iskolában, legalábbis gyakorlatias szempontok alapján. Felnőtt fejjel tanultam meg önéletrajzot írni, azt megszerkeszteni és ugyancsak felnőve kellett elsajátítanom, miként álljam meg a helyem állásinterjúkon. Meg úgy egyébként magamnak kellett/kell felépítenem az önbizalmamat. Hova akarok kilyukadni?

A tanárnő reakciója, osztályzata azért káros, főként ha ez rendszeressé válik, mert tanítványai nagy eséllyel képtelenek lesznek felvállalni saját, egyéni véleményüket. A későbbiekben ez azt eredményezheti, hogy pl. a munka világában sem tudják majd érdekeiket megfelelően képviselni. Nem tanulnak meg különféle véleményeket ütköztetni, hova tovább nem tudnak majd nemet mondani. Utóbbival eleve elég sokan küszködnek felnőttként manapság is.

A gyerekeket inspirálni, bátorítani kell, hogy felvállalják, elfogadják önmagukat, mert ezáltal tudnak majd másokat és az elérő véleményeket is elfogadni.

2 thoughts on “Március 15-ből egyes

  1. Úgy érzem, hogy a szabadnak született gyerekeket nem lehet elnyomni…hallgatni megtanulnak, de hazudni soha…én is ilyen vagyok.

Szerinted?