Kicsit a jelenlétről és Eckhart Tolle könyvéről

Valamikor eljön az a pillanat, amikor mindent el kell engedni. Persze nem mindenkinél van így, nem mindenki érzi ennek szükségességét. Hogy miért? Egyszerű… mert nem vagyunk egyformák. Mindenki más életet él nem csak a külsőségek terén, de belül is. Ám mielőtt még teljes zagyvaságba fordulna ez a jegyzet, leszögezem az alapkoncepciót, amely nem más, mint a MOST.

Igen, talán már te is hallottál vagy olvastál róla. Remek gyakorlók, tanítók is magyarázzák, olyanok, mint Eckhart Tolle vagy Mooji. Érdemes rájuk időnként figyelni, azonban helyetted egyetlen egy tapasztalt tanító sem élheti át a MOSTot, a jelen pillanatot.

Hogy mire akarok kilyukadni? Na igen… igazából lehetetlen leírni és talán még át sem éltem igazán, noha egy-egy rövid „bevillanást” már tapasztaltam. Nem vagyok rá méltó, hogy írjak róla, mégis gyarló módon megpróbálkozom vele, figyelmemet a jelenben tartva, fókuszálva arra, hogy éppen írok.

A jelen teljes átélése, leginkább azon a végtelenül egyszerű belátáson alapszik, hogy a múlt és a jövő nem létezik és ugyanakkor ebben a szűk keresztmetszetben, a jelen pillanatban összpontosul. Elengedni az emlékeket, a bűntudatot, amelyeket leginkább a múltba révedés generál és elengedni az aggodalmat, félelmet, szorongást, amit sokszor a megjósolhatatlan jövőbeli lehetőségek, eshetőségek latolgatása kelt bennünk.

Emlékszem, amikor először találkoztam ezzel a mondjuk úgy jelenséggel, ami igazából sem spirituális, sem pszichológiai mégis talán mindkettő egyszerre. Érettségi után nem nyertem felvételt egyetlen általam megjelölt egyetemre sem, de addig is, amíg újra felkészültem az emelt szintű törire, elmentem dolgozni a Központi Szabó Ervin Könyvtárba néhány hónapra. Természetesen, ha munkaidőm engedte, böngészgettem mindenféle kötetek, így ezoterikus témájú könyvek között is.

Azon a részlegen találtam rá Eckhart Tolle, „A most hatalma a gyakorlatban” c. könyvére, amelyet nem neveznék ezoterikus irodalomnak, mert több annál, amit ma ezotériának nevezünk, mert sajnos az mára javarészt felhígult vagy elüzletiesedett vagy mindkettő. Kinyitottam hát a könyvet, beleolvastam, lapozgattam és amit írt az egyszerre volt lenyűgözően elvont és mégis kristálytisztán érthető, egyszerű.

Eckhart Tolle természetesen egyáltalán nem felfedezője a jelen pillanat teljes megélésének, abban az értelemben, hogy ő érte volna el először ezt az állapotot, hiszen Buddhától kezdve számtalan mondjuk úgy spiritiszta vagy Úton járó tapasztalta ez a… Megvilágosodást? Talán, de azt sem lehet szavakba foglalni.

Tehát ez az egész egyszerre új és mégsem, a rohanó, ún. modern ember számára új, akit kisgyerek korától fogva arra nevelnek, hogy a jövőbe tekintsen. Már az iskolában elviszik tőle a jelent, amiről egyetlen egyszer egy árva, elejtett szó sem esik és szerencse vagy karma kell hozzá, hogy egyáltalán halljon róla.

Nekem magadatott ez a szerencse vagy a karmám elég „szerencsés” hozzá, hogy ott, 19-20 évesen olvashattam erről az egészről. Később persze ki is olvastam a könyvet, de hazudnék, ha az mondanám, hogy átültettem a mindennapi életembe, azonban egy bizonyos „AHA!” élményt mindenképp adott.

Azóta eltelt vagy tíz év és az élet úgy alakult, hogy szorosabbra fűztem a kapcsolatot ezzel a „gondolat körrel” csak ezúttal elsősorban nem Eckhart Tolle írásain, hanem a zen letisztult rendszerén keresztül, de az már egy másik történet, másik bejegyzést.

Ha érdekel téged is a téma, mindenképpen ajánlom Tolle műveit. Jó olvasgatást és kellemes jelenlétet!

Szerinted?