Iwasaki Mineko: A gésák gésája (2003)

Egy kis könnyed könyvajánlóval töröm meg most a blog csendjét. Épp most fejeztem be Iwasaki Mineko „Gésák gésája” c. könyvét, amelynek eredeti címe egyébként sokkal szerényebb: „Geisha, a Life” vagy „Geisha of Gion”. Ez nem más, mint egy önéletrajz, egy rendkívül sikeres geiko története. A mű külön érdekessége, hogy az a hölgy írta, akiről az „Egy gésa emlékiratai” c. bestseller főszereplőjét mintázták.

Őszintén szólva, első pillantásra azt hittem, hogy ez a kiadvány is valami sokadik gésás szotri Arthur Golden regénye óta. Persze később a fülembe jutott az infó, hogy a „Gésák gésájának” szerzője nem más, mit az „igazi Szajuri”. Mint megtudtam, Iwasaki Minekónak több kifogásolni valója is volt Golden művével kapcsolatban, ezért úgy határozott, hogy maga írja meg saját tapasztalatait, amelyeket Kiotóban töltött évei alatt szerzet, maikóként, később geikóként.

Iwasaki Mineko egészen fiatalon, még kislány korában csöppent bele egy olyan világa, amely még a japánok elől is rejtve van vagy inkább már csak részben rejtett, hiszen a számtalan könyvnek és dokumentumfilmnek köszönhetően a hétköznapi emberek is könnyen bepillantást nyerhetnek a gésák titokzatos világába.

Kép: Rácz Sándor borítóterve, triviumkiado.hu

Japán legismertebb gésa negyede Gion Kobu, Kiotóban található, a kis Mineko (eredeti nevén Maszako) itt kezdte elsajátítani a maiko avagy a geiko jelölt lét miden csínját-bínját. Hamar megszerette a táncot, amely valóságos szenvedélyévé vált és az évek során számtalanszor bebizonyította tehetségét ezen a művészeti területen. Tizenévesen Gion legfoglalkoztatottabb és egyben generációja leghíresebb maikójává vált az 1960-as, ’70-es években. Huszonkilenc évesen, már érett geikóként ő maga döntött úgy, hogy visszavonul.

A könyv tehát egy beszámoló, amely igencsak árnyalt képet fest Kiotó gésáinak mindennapjairól. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy a közhiedelemmel ellentétben a gésák sose voltak igazán kurtizánok, az ő feladatuk a teaházak vendégeinek szórakoztatása volt és napjainkban is az. A szórakoztatást a zene, tánc, játékok és a beszélgetések jelentik. A klasszikus értelembe vett kurtizánokat orianoknak nevezik.

A fentieket figyelembe véve szükségtelen ne adj Isten gyermekprostitúcióra gondolnunk, amikor azt olvassuk, hogy Mineko már gyermekként bekerült a gésák közösségébe, ráadásul mindezt szabad akaratából. A gyermeknek jogában állt kimondania a végső döntést, hogy visszamegy az eredeti családjához vagy az Iwasaki okijához csatlakozik.

A beszámolóban ennek a döntésnek az okát is megtudhatjuk és megismerhetjük azt a munkával teli, fáradságos utat, amit Iwasaki Mineko bejárt mire sikeres geikóvá vált. Az önéletírás hangneme nagyon közvetlen, könnyen olvasható és mondanom sem kell, rendkívül személyes hangvételű, ami számomra még élvezetesebbé tette. Aki szereti az emberi történeteket és érdeklődik a japán kultúra iránt, nem fog csalódni, ha elolvassa. Még azt az állítást is meg merem kockáztatni, hogy jobb, mint az „Egy gésa emlékiratai”.

Szerinted?